A lőcsei Honvéd-szobor másolata

Az aranyozott vasszobor öntvényt Faragó József helyi szobrász készítette Lőcse város megbízásából. Az alkotást 1873. május 21-én avatták fel, mely a branyiszkói csatában hősiesen harcoló magyar, német és szlovák katonáknak állított méltó emléket.

A branyiszkói csata a magyar hadtörténelem egyik legjelentősebb pillanata volt, amelyre 1849. január 5-én került sor. A keskeny hágón a Guyon Richárd ezredes vezette honvédhaderő ádáz küzdelembe kezdett a Franz Deym császári tábornok jól védett csapataival szemben.  A mínusz 22-23 fokos hidegben, a honvédség vakmerő rohamainak köszönhetően a császáriak erősségeit egymás után foglalták el, ami meghátrálásra késztette Deym-et. A csatával sikeressé vált a hadjárat végkimenetele, hiszen Windisch-Gratz-et megakadályozta abban, hogy frontális támadást intézzenek a Tisza-vonallal szemben, másfelől megnyílt az út afelé, hogy a Görgey vezette hadsereg és a magyar főerők zavartalanul egyesüljenek.

A szobor nem csupán az 1848-as szabadságharcnak, de a szlovák magyar barátságnak is emléket állított, amelyet a várost megszálló cseh légionáriusok nem néztek jó szemmel. Vármegye elsőként rendelte el a szobor bedeszkázását, majd elrendelte annak lebontását. A helyi vegyes lakosság élőlánccal, szózatot énekelve tüntetett a megsemmisítése ellen, mely megmozdulást a csendőrség erőszakkal feloszlatott. Az atrocitásban egy szlovák cselédlány súlyos sebet kapott.

A szobrot öt darabra vágták, melynek hollétét sokáig homály fedte. Eme szobor másolatát őrzi most a Trianon Múzeum, ami egy hosszabb távú projekt kezdőlépése.

Irredenta szoborcsoport – Dél

Az Irredenta szoborcsoport Dél alakját Szentgyörgyi István szobrászművész tervezte. A szoboralkotások 1921. január 16-án kerültek leleplezésre a Szabadság téren. A műemlékeket Trianon fájdalma hívta életre, s szimbolikájukban megjelentek a tájegységek sajátosságai.

Dél esetében, egy magyar vitéz Szent István normann kardjával a jobb kezében oltalmazza a déli hajadont. Bal karjában egy pajzzsal karolja át, melyen a Kossuth címer található. A leány a délvidéken élő svábságot szimbolizálta, akik nem akartak elszakadni a Magyar Királyságtól. A nőalak kezében egy sarlót és egy kalászcsomót tart, mialatt büszkén tekint a magyar férfialak oldalán a távolba. A szintén mellettük lévő gabona a bőséget szimbolizálja, ugyanis a Bácska és Bánát a Kárpát-medence éléstára volt. Itt termett a legjobb minőségű kukorica és búza. Mindemellett a szerémségi bor minősége vetekedett a tokajinál.

A téren 1945-ig állhatott teljes pompájában az alkotás, majd 1945 augusztusában eltávolították a térről. Egy ideig a Szent István bazilika pincéjében tárolták őket, majd nyomuk veszett. Eme alkotások terrakotta másolatát őrzi ma a Trianon Múzeum.

Vagonlakók - egy menekült család hagyatéka

Az I. világháború után megkezdődött Magyarország megszállása. A hódító csehek, szerbek és románok túlkapásaik révén, szisztematikusan kezdték eltűntetni a magyar jelenlét összes nyomát. Lecserélték a helységnevek tábláit, lerombolták a műemlékeket,  letépték a középületekről a nemzeti szimbólumokat, s nem utolsó sorban kezdték eltüntetni magát az embert is. A megszállt területeken a katonai és félkatonai egységek nem riadtak vissza a legbarbárabb gaztettektől sem. Rendszeresek voltak a fizikai bántalmazások, az erőszakos vagyonelkobzások, a lakosok megfélemlítése. Ennek következtében a civilek folyamatos terrorban élték mindennapjaikat, amelyet sokan nem tudtak elviselni.

1918-tól megkezdődött egy óriási menekültáradat Magyarország még meg nem szállt területeire. Ezen probléma orvoslása érdekében 1920-ban megalakult az Országos Menekültügyi Hivatal, amely 350 000 száműzöttet regisztrált 1924-ig. A valóságban viszont ennél sokkal nagyobb menekülthullám ment végbe. Reális becslések alapján, ez a szám elérhette a 400 000 – 450 000 főt is. A családok ezreinek megpróbáltatása ezzel még nem ért véget, ugyanis egy háborúk és forradalmak által meggyötört országba érkeztek. A kifosztott gyárak, az összeomlott közigazgatás és a parlagon heverő mezőgazdaság nem tudott elegendő munkát biztosítani a beáramló embertömegeknek, így az üldözöttek teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. A „szerencsésebbek” tudtak alkalmi munkát találni maguknak, mialatt barakklakásokban tengődtek. A legszerencsétlenebbül járt háznépek viszont fűtetlen vagonokba kényszerültek, amelyek a budapesti pályaudvarok mentén nyomornegyedekké álltak össze, ahol mindennaposak voltak a járványok és a bűncselekmények, a nélkülözésről nem is beszélve. A Trianon Múzeumban megtekinthető az egyedülálló Vagonlakók kiállítás, amely egy pályaudvaron szűkölködő család eredeti hagyatékából lett összeállítva, annak érdekében, hogy kegyelettel bemutassa eme korszak viszontagságait.    

A boldog békeévek bakterháza

Az Osztrák-Magyar Monarchia rendelkezett Európa egyik legjobb és legsűrűbb vasúthálózatával, amely világszínvonalon is rangos helyet foglalt el. A Magyar Királyi Vasutak alkalmazottai jólétben éltek, tisztelet és megbecsülés övezte szakmájukat. Eme autentikus környezetet kívánta létrehozni a Trianon Múzeum, ahol egy bakter mindennapos életébe nyerünk betekintést. A parányi szobában megtalálhatók a vasutas mindennapos kellékei is: távíró, a körbélyegző, a menetnapló, a karbidlámpa vagy a vasutastárcsa.

Az I. világháborút követően megkezdődött Magyarország szisztematikus megszállása az új impériumok által, amely ezen vasútvonalak mentén haladt az ország szívébe. A megszállók atrocitásainak főként eme szakképzett állami hivatalnokok voltak kitéve, akiket elkergettek, vagy sokszor félholtra vertek családjaik szeme láttára.

Megpróbáltatásaik a trianoni határok meghúzásával sem értek véget, többségüket magyar származásuk miatt elbocsájtották hivatalukból. Mivel lakásaikat az állam biztosította, ezekből rögvest kitették őket, majd többségük gyermekestül családostul országa elhagyására kényszerült a jobb élet reményében. Sokan Amerikába vándoroltak, de még többen voltak azok, akik Budapestre vándoroltak, ahol többedmagukkal összezsúfolva, barakkokban és marhavagonokban éltek, mialatt alkalmi munkákból próbálták fenntartani népes családjukat.

IV. Károly képeslap

Az utolsó magyar király, Habsburg-Lotharingiai Károly Ferenc József 1922. április 21-én hunyt el spanyolnáthában. Uralkodását nem egy szerencsés korszakban kezdte meg, ugyanis 1916. november 21-én egy háború sújtotta, gazdaságilag, katonailag és morálisan meggyengült, sok nemzetiségű országot örökölt.

Habár mindent megtett azért, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiát egyben tartsa, felbomlását nem tudta megakadályozni. 1918. november 21-én hivatalosan visszavonult a magyar államügyektől, de továbbra is fenntartotta trónigényét. Magyarországon a köznép, a hadsereg és a politikusok körében számos követője akadt, ez tette lehetővé, hogy kétszer is megkísérelje visszaszerezni hatalmát, mint ismeretes, sikertelenül.

Közismert tény volt róla, hogy rendkívül vallásos ember volt, mind a magánéletben, mind az uralkodói méltóság gyakorlásában igyekezett jó keresztényként eljárni. Közvetlen környezete barátságos, jólelkű, türelmes és alázatos emberként ismerte, aki szerette volna alattvalóit megkímélni a háború borzalmaitól.

A katolikus egyház elismerte érdemeit, 2004. október 3-án II. János Pál pápa boldoggá avatta, aki szintén nagy tisztelője volt. A Trianon Múzeum számos képeslapot őriz IV. Károlyról. 

A Gerlakfalvi-csúcs Millenáris táblájának töredéke

A történelmi Magyarország legmagasabb pontján, a Gerlakfalvi-csúcson (2665 m) helyezett el egy emléktáblát a Magyarországi Kárpátegyesület 1896-ban az ezeréves Magyarország évfordulójára. Ezt a műemléket 1920 nyarán felrobbantották, és darabjait szétszórták.

Tartalom megjelenítése >>

Kassai mini kulacs

A trianoni békediktátumot követően sorra alakultak olyan szervezetek, mozgalmak, amelyek vissza kívánták állítani Magyarország ezeréves határait. Egyik irányzata ezen mozgalmaknak, az irredenta mozgalom, amely mind országhatáron belül, mind kívül több ezer követővel rendelkezett.

Az irredentizmus az irredentismo, olasz szóból származik, ami a meg nem váltott szülőföldre utal, az idegen hatalom alatt álló szülőföld akár fegyveres visszaszerzését jelenti. A Szent Istváni Magyarország kultusza az élet valamennyi területén kifejtette hatását. Habár a békediktátum értelmében a kormánynak, ezen gyülekezéseket rendre be kellett tiltania, mindig megújult formában egyre erősebben játszott szerepet a magyar közéletben. A hétköznapi használati eszközökön rendre megjelentek a különböző ősi magyar szimbólumok, így a turulmadár, a Patrona Hungariea, vagy a Nagy-Magyarország motívuma.

Az irredentizmus ott volt a költészetben, a színi előadásokban, a mozikban, a zenében, a tantermekben, a közéletben, a mindennapokban, az emberek szívében. Szinte nem volt olyan társadalmi csoport, felekezet, település, vagy politikai párt, amely nem kívánta eltörölni vagy részben felülvizsgálni a Trianon által okozott nemzetcsonkítást!

A Trianon Múzeum, ezen használati tárgyakat a teljesség igényével gyűjti és őrzi. A Trianon Múzeumban kiállított gyűjteményben az irredenta mozgalom sajátos tárgyi világának valódi ritka és különleges darabjait tekinthetik meg a látogatók.

A Felvidéken rendkívül erős volt az irredenta mozgalom, amiből számos relikviát őrzünk. Ilyen reprezentatív tárgy többek között a hét centiméteres porcelán Kassai mini kulacs is, mely a maga korában igen népszerű ajándéktárgynak számított.

Észak - Irredenta szobor másolata

Magyarország Irredenta szoborcsoportja Budapesten, a Szabadság téren került elhelyezésre 1921. január 16-án. A trianoni fájdalomnak mementót állító, egyedülálló művészeti alkotás elkészítésére az ország négy legnevesebb szobrászának pályázatát fogadták el, akik egyedülálló szimbolikával alkották meg az elszakított országrészek emberalakjait.  Nyugatot Sidló Ferenc, Délt Szentgyörgyi István, Keletet Pásztor János, míg Északot Kisfaludy Strobl Zsigmond formázta meg.

Észak az elszakított Felvidéket és Kárpátalját szimbolizálja. A középpontban elhelyezkedő, megtépett, keresztre feszített, haldokló női alak Hungária, akit egy kivont karddal kuruc vitéz védelmez a támadókkal szemben. Hungária testébe egy tót népviseletbe öltözött kétségbeesett gyermekalak kapaszkodik oltalmat keresve.

Az egyedülálló szoborcsoportot 1945-ben politikai okok miatt, eltávolították és megsemmisítették, melynek helyére 1946-ban szovjet hősi emlékművet avattak. Eme páratlan szoborcsoport terrakotta másolatát nagy becsben őrzi a Trianon Múzeum díszterme.

Halálos tavasz - Filmplakát

A Trianon Múzeum a teljesség igényével gyűjti a Trianon utáni Magyarország hangulatát hitelesen visszaadó alkotásokat, így a filmművészet tárgyi emlékeit is. A magyar filmgyártás a két világháború közötti korszakban első virágkorát élte. Egyre-másra jöttek ki a hazai filmremekek a stúdiókból, mialatt a hazai rendezők, színészek, ikonikus legendákká váltak. Az egyik legkiválóbb magyar filmek közé tartozik a „Halálos tavasz” című film, amelyet a nagyszalontai születésű Zilahi Lajosnak köszönhet az utókor.

A Halálos tavaszt már regény formában 1922-ben megjelent és rendkívül nagy sikert aratott, ellenben erős társadalomkritikája miatt rögtön be is tiltotta azt a cenzúra. A filmes változat megjelenésére csaknem tizenhét évet kellett várnia az írónak, amelynek 1939. szeptember 21-én volt a premiere. Zilahi a filmnek nemcsak forgatókönyvírója, de producere és rendezője is volt. Az alkotás emberek millióit csábította a mozikba, itt láthatták elsőként filmvásznon a megbabonázó szépségű Karádi Katalin színművésznőt is a nézők. A Halálos tavasz főszereplője, a kor férfiideálja, Jávor Pál volt, aki hitelesen alakította a két nő között őrlődő, lelkileg megtört férfi alakját. Zilahit alkotása ünnepelt hírességgé tette, jelenleg szobra Nagyszalonta belvárosában áll. 

Mária Terézia-emlékmű

A Mária Terézia-emlékmű a többségében magyarok és németek lakta Pozsonyban állott egykor. A monumentális szobrot Fadrusz János tervezte Magyarország ezeréves fennállásának évfordulójára, amely 1894-ben készült el, s lett a történelmi magyar város emblematikus látképe.

A kétszeres embernagyságú alkotás carrarai márványból készült, mely a magyar díszruhában lovon ülő Mária Teréziát, az őt jobbján kísérő közvitézt és az őket követő főnemest ábrázolja. A szobor szimbolikájában kifejezi a magyar uralkodó fenségét, a nemesség hűségét és a köznép alázatát. A szobor történelmi jelentése az 1741-es pozsonyi országgyűlés pillanatát idézi, ahol a királyné a magyar rendekhez könyörgött, hogy koronáját védjék meg a poroszokkal szembeni örökösödési háborúban. A kiváló gyászbeszéd után a nemesek a „Vitam et Sanguinem pro rege nostro”, azaz életemet és véremet királyomért felkiáltással támogatták az uralkodónőt, amelynek „Vitam et Sanguinem” jelmondata a szobor talpazatán volt fellelhető.  

1921. októberében 26-27-én csehszlovák légionáriusok barbár cselekedetének köszönhetően a szobrot a felismerhetetlenségig darabokra zúzták. A törmelékeinek egy részét az itt őslakos magyarok és németek évekig bújtatták házaikban. Az egyik ilyen rejtegetett szobordarabot őrzi a Trianon Múzeum is, amely Mária Terézia hajfonatából származik. 

Képeslap a dernői országzászló avatásról

Az országzászló mozgalom létrehozója a trianoni fájdalom volt, s azon a felismerésen alapult, hogy az ugyanazon nemzethez tartozók összetartozása megmarad akkor is, ha a közösségeket határok választják el egymástól.

A két világháború között az egész országra kiterjedő mozgalom a budapesti Szabadság téren 1928. augusztus 20-án felállított ereklyés országzászlóval indult útjára. Két évvel a Szabadság téri emlékhely felavatása után Molnár Ferenc tarcali pedagógus javasolta, hogy Budapest nyomán a többi magyarországi település is állítson országzászlót, minden ünnepen vonják fel, majd a trianoni gyász jeléül engedjék azokat félárbocra. Ennek következtében nemzeti mozgalommá terebélyesedett az országzászló-állítás. A két világháború közötti Magyarországon szinte minden település felállította saját országzászlóját. Így az eltelt alig másfél évtized alatt mintegy ezer helyen avattak országzászlót, így fejezve ki a trianoni döntés elleni tiltakozást és a nemzeti gyászt.

 A második világháború után bekövetkezett szovjet térnyerésnek köszönhetően megpecsételődött az országzászlók sorsa is. Legtöbbjüket 1949-ig lerombolták, a kisszámú megmaradtnak 1956-os forradalom után vetettek véget.

Ezen eseményeknek állít méltó emléket a Trianon Múzeum egyik kiállítóterme, melyben reprezentatív szerepet töltenek be a felvidéki relikviáink, hiszen a mozgalom ezen elcsatolt országrészben igen erősen fejtette ki hatását. A megannyi műkincsünk közé tartozik a dernői szoboravatás emléke is. A település mindig is kimagasló fontosságú volt az összmagyarság kohászattörténetben, hiszen az Andrássyak eme mintagazdasága a reformkorban a nehézipar egyik hazai fellegvára volt, ahol többek között a Lánchíd vasszerkezeteinek tetemes részét is öntötték. 1920-ban a színtiszta magyar települést is Csehszlovákiához csatolták. Az itt élő magyar emberek fájdalmukat kifejezve alkották meg a saját országzászló emlékművüket, amelyről Múzeumunkban is őrzünk képeslapot.

Apponyi Albert halála - a Tolnai Világlapja megemlékezése

1933 február 7-én 16:30 perckor egy országot megrázó hír érkezett be az MTI tudósítójához. Gróf Apponyi Albert hosszú, súlyos betegség után elhunyt Genfben. A rádió, azonnal közölte a gyászhírt, február 8-án pedig szinte az összes napilap vezércikként tüntette fel a történteket.

A tragikus eset hallatára gyászba borult az egész nemzet. A magyar többségű városokban az emberek kitűzték házaikra a gyászlobogókat, a falvakban félreverték a harangokat. A nemzet elvesztette legnagyobb védőügyvédjét.

1933 február 14-én Gróf Apponyi Albert temetésén több százezres, egyes becslések szerint félmilliós tömeg látogatott el azért, hogy végső búcsút vegyenek az államférfitól. A három szelvényes koporsót díszőrség kísérte végső helyére, a budavári Koronázó főtemplomba. A ravatalnál jelen voltak az ország legrangosabb politikusai, mindemellett számos egyházi vezető és közéleti szereplő képviseltette magát. Erről a napról emlékezik meg a gyűjteményünkben fellelhető számos újság és képeslap.

Pesti Napló - A magyar Felvidék visszatért!

Az I. Bécsi döntés következtében hazánk visszakapta a Felvidék többségében magyarok lakta területeit. Az országban és a visszacsatolt területeken eufória lett úrrá, felvonulások, ünnepségek kezdődtek, szinte minden újság vezércikkben közölte a kivételes eseményt. Erről az öröm mámorról tudósít Magyarország egyik vezető napilapjának, a Pesti Naplónak a 1938 november 3-ai száma is, amely szintén megtalálható eredeti formában archívumunkban:

„Kassa, Rozsnyó, Ungvár, Munkás, Beregszász, Rimaszombat, Fülek, Érsekújvár, Galánta, Komárom, Léva, Losonc, a Csallóköz visszatért az ezeréves magyar hazához Tizenkétezer négyzetkilométer, millión felüli ember, belőlük háromnegyedmillió színmagyar. 1938 november 2-ika a magyar feltámadás sugárzó ünnepnapja. Horthy Miklós kormányzó országlásának tizenkilencedik, a magyar nemzetnek szentistváni esztendejében itt a megnagyobbodott, a régi fényébe visszatérő ország. Milliónyi színmagyar és számos derék szlovák, ruszint és felvidéki német, ezer esztendős történelmünk minden nagyságának és áldozatának, dicsőségének és szenvedésének hűséges osztályosa újra a magyar Szentkorona tagja lett. Civis Hungariae Szent István koronájának oltalmában. Mától kezdve tíz millióan élünk a magyar hazában…”

 

A Kassai kriptában – Irredenta színmű

Az irredentizmus eszméje a magyar társadalom minden rétegét megfogta, így a szélsőjobboldali irányzatokét is. Ennek egyik limitált példányszámban kiadott, majd sokáig betiltott kiadványát is őrzi a Trianon Múzeum. 

A Kassai kriptában – Irredenta színmű egy felvonásban című alkotást Budaváry László pedagógus és szélsőjobboldali politikus alkotta meg. Budaváry Kiskunfélegyházán szerzett tanítói oklevelet. Pedagógusi pályáját Csáktornyán, Sárospatakon, Magyarkomjáton és Ungváron folytatta, majd magyarosítói tevékenységéért a budapesti tanfelügyelőség alkalmazta. Az első világháborúban mint póttartalékos szakaszvezető teljesített frontszolgálatot.

1920-ban a Keresztény Nemzeti Egyesülés Párt támogatásával Rákospalota nemzetgyűlési képviselője lett, majd 1922-től az I. kerület állami tanítóképző intézet gyakorlóiskolájának igazgatójává vált. Politikájára jellemző volt a sovinizmus és az antiszemitizmus, 1920. július 20-án a zsidókérdés „intézményes” megoldására nyújtott be indítványt, amelynek lényege, hogy miként lehet az izraelitákat kisemmizni vagyonuktól. Ő alkotta meg a zsidók megrendszabályozásának 10 pontját. A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjával szakítva, kezdeményezte a Magyar Nemzeti Párt megalakítását, amely Mussolini politikai irányzatát követte. Az 1930-as években a Szálasy-féle nyilas mozgalomhoz csatlakozott, de csakhamar kiábrándult belőle. A nyilasokat zöld bolsevikoknak tartotta, akik „Samuely módjára és Buharin módszerével” akarnak érvényesülni. A II. világháború után a népbíróság több évi fegyházbüntetésre ítélte. 1962-ben hunyt el Budapesten.    

Szerezzük vissza Nagy-Magyarországot... társasjáték

A két világháború közötti Magyarország egyik méltán legkedveltebb társasjátéka a képen látható Szerezzük vissza Nagy-Magyarországot és Kerképártúra száz magyar városba címmel vált közismerté. Az eredeti játék Pályi Jenő alkotása, ami több változatban is forgalomba került, több szabálya is ismert.

A doboz tartalma egy kirakható furatolt vármegyés Nagy-Magyarország táblából, 80 zászlócskából, egy miniatűr országzászló makettből és kisebb érmékből tevődik össze. A játékosok azonos arányban szétosszák egymás között a nagyvárosok zászlócskáit.  

A szétosztás után a játékosok egyenként húznak egy angyalvásáros képet, aminek első oldalán egy adott város látványképe látható, hátoldalán pedig nevezetességeiről tesz említést. A húzó átadja a kártyalapot a szemben ülő játékosnak, aki felolvassa a kép hátoldalán lévő információkat, a húzónak pedig ki kell találnia melyik városról van szó. Ha ezt nem találja ki egy percen belül, szabadrablás lesz, így a többi játékos elviheti a pontot. A helyes válasz után a válaszadó elhelyezheti a zászlócskáját a megyedarabbal együtt a térképen, cserébe kap egy érmét. Az a játékos nyer, aki minél több zászlót tud elhelyezni, tehát több érmét gyűjt össze. A játék végén a félárbócra helyezett magyar zászló lekerül a társasjátékról, jelképezve azt, hogy a gyászidőszak véget ért, Magyarország újra nagy és egységes. 

Sajó Sándor fotói

A Trianon Múzeum méltó emléket kíván állítani a felvidéki születésű, egyik legnagyobb magyar irredenta költőnknek, Sajó Sándornak is. Sajó Sándor 1868. november 13-án látta meg a napvilágot Ipolyságon. Elemi iskolája elvégzése után a Selmecbányai Evangélikus Líceumban végezte középiskolai tanulmányait, Petőfihez és Mikszáthoz hasonlóan. Költői vénája is itt bontakozott ki, első verseskötetét, „Három év alatt” címmel itt dolgozta ki.

1886-ban felvételt nyert a Budapesti Egyetem bölcsészettudományi karára, majd a fővárosban a magyar irodalmi élet ünnepelt alakja lett, verseit rendszeresen közölték a kor legolvasottabb újságai.

Rövid katonai szolgálat után 1891-ben a Nyitrán lett tanár, ahol két évet töltött, majd kisebb debreceni kitérő után a vajdasági Újverebszász helyettes gimnáziumi tanára lett. 1903-ban Budapestre került, majd 1917-től 1930-as nyugdíjazásáig a kőbányai Szent László Gimnázium igazgatói pozícióját töltötte be. Irodalmi munkássága révén, tagja volt a Kisfaludy Társaságnak és a Magyar Tudományos Akadémiának egészen 1933-ban bekövetkezett haláláig.

Sajó költészetét markánsan átjárta a magyarságtudat, az 1920-as évek egyik legmeghatározóbb költői géniusza volt, akit 1945 után, - sok más irredenta költővel és íróval egyetemben – kiirtottak a magyar kulturális életből. Irodalmi nagyságát és magyarságtudatát talán egyik barátja, Négyessy László fejezhette ki a legjobban:

”Magyar lelked a művészet varázsával szólalt meg nemcsak szorosan vett hazafias költészetedben, fájdalmasan időszerű irredenta dalaidban, továbbá ünnepi ódáidban, hanem tisztén személyi élményekből fakadó költeményeidben is. (…) Te a magyar költői szólást tovább fejlesztetted a mellett, hogy meleg szívedből, költői érzésedből tápláltad a nemzeti lelket.”

I. Bécsi döntés falvédő

A XIX. század végétől kezdve a falvédők, - más néven faliszőnyegek - igen elterjedt kellékei voltak a konyha, hálószoba és nappali díszítésének. Az ebédlőasztalok mellett, az ágyak fölött és a könyvespolcok szomszédságában gyakorta került felszögelésre az igen népszerű szőttes. Egyfelől a fal kopár felületét kívánták eltakarni és díszíteni, másfelől a vakolatot óvta meg a külső behatásoktól.

Habár a XX. század elején a polgári divatból kezdett kikopni, a kispolgári és paraszti társadalomban mindmáig fennmaradt és napjainkban kezd megújulni. A falvédőket általában asszonyok, vagy eladó sorban lévő lányok készítették, saját igényeiknek megfelelően.

Minden kornak meg volt a maga színárnyalata, stílusvilága, motívuma és mondanivalója. Általában egy-egy bölcs közmondást, bohókás idézetet vagy egy emlékezetes történelmi momentum képi ábrázolását hímezték rá.

Ilyen történelmi esemény volt az I. Bécsi döntés pillanata is. A sokáig pszichikai gyászban élő Magyarország az I. Bécsi döntés következtében jelentős felvidéki területeket szerzett vissza, ami a magyar társadalom minden rétegére morálisan pozitív hatást gyakorolt.

Raktárunkban számos ebből az időszakban készült falidíszt őrzünk. Mint látható, a falikép Nagy-Magyarországot ábrázolja, melyet oltalmába vesz két angyal. A képen a visszatért területek, s annak fontosabb magyar lakta városai láthatóak, valamint az 1938. november 2-ai dátum.

Az alkotást egy korhoz méltán megszokott irredenta mottó zárja „ Az igazság csillaga felragyogott a Magyarégen, miénk lesz még Magyarország mint volt régen!”

A Vág völgye - irredenta képeslap

Az 1930-as években egyre erőteljesebbé vált az irredenta mozgalom, így a haza nyomdászai egyre magasabb színvonalon kívánták kielégíteni a lakosság igényeit. Hazánkban többszáz Nagy-Magyarországot ábrázoló, vagy arra utaló művészi színvonalon elkészített képeslap került forgalomba többezres példányszámban.

A Trianon Múzeum páratlan képeslapgyűjteményének szerves részét képezi az alábbi korszakból származó irredenta alkotás a Vág völgyéről.

A kép előterében egy hontalannak és elhagyatottnak tűnő, magyaros népviseletbe öltözött család csüggedve mereng a távolba. Tekintetük a folyóra tekint, ahol két tipikus tót foglalkozást űző személy úsztatja le a Kárpátok fáját a Vágon keresztül a Duna irányába. A háttérben a Felvidék magaslatai látszódnak, rajtuk a három vág-völgyi emblematikus vár: a trencséni, a beckói és csejtei. A képeslap hátoldalán  „A Vág völgye, vize fája, magyar vágya” című mottó olvasható. Az alkotás 1934-ben készült a Hornyánszky Viktor Magyar Királyi Könyvnyomdában.

A Zichy-Waldstein kastély könyvtárszobájának freskója

A Trianon Múzeumnak otthont adó várpalotai Zichy-Waldstein kastély legimpozánsabb termét, a könyvtárszobát, nem más mint Ybl Miklós tervezte. A mennyezeten található freskója itáliai kötődésű, ugyanis a római Palazzo Rospigliosi kaszinóban található Guidó Reni által készített mesterműről lett mintázva. A kép mitológiai témájú, Apollót, Aurórát és a hórákat ábrázolja. Kevesen tudják viszont, hogy a freskót egy kiváló, nemzetközileg is elismert felvidéki származású festőművész készítette.

Pállik Béla Nagymihályon látta meg a napvilágot 1845 február 2-án. A helyi iskola elvégzése után Ungvárra, majd Pestre került, ahol a műtermek és a rajziskolák lelkes látogatója volt. A tanulmányait önerőből kellett finanszíroznia, múzeumokba járt, s pénzért másolatokat készített a festők munkáiról. Mindemellett éveket dolgozott a képtárban, díszletfestésekkel és arcképfestésekkel foglalkozott, így kiegészítve jövedelmét. Így ismerkedett meg a várpalotai illetőségű Waldstein Jánossal. A család jóvoltából huzamosabb ideig tartózkodhatott Várpalotán, ahol csiszolni tudta tehetségét. Itt festette meg az előbb említett remekművét is 1863-ban. Eme alkotás legelső nagyobb szakmai sikerének tekinthető, amely elindíthatta őt a világhírnév felé.

Bercsényi Miklós újratemetése - emléklap

Gróf Bercsényi Miklós volt az újkortörténelem egyik legkiválóbb magyar hadvezére. Katonai pályája során részt vett 1686-ban Buda visszafoglalásánál, majd pedig Szeged várkapitánya lett. 1687-től aranysarkantyús vitéz, majd 1691-től Ung vármegye főispánja.

Mint ahogy sok főnemest, az ő főúri kiváltságait is sértette I. Lipót abszolutizmusa. 1696-ban találkozott II. Rákóczi Ferenccel, akivel innentől fogva szoros barátságot ápolt, mindketten a haza függetlenségének elkötelezett híveivé váltak. A szabadságharc ideje alatt a fejedelem egyik legfőbb támasza volt,  1703-tól fogva a kurucok főgenerálisa lett. A szatmári békét nem volt hajlandó elfogadni, a Habsburgokkal nem kívánt kiegyezni, külföldi támogatással pedig két ízben is újra kívánta indítani a szabadságharcot, ami sikertelenül zárult. 1725-ben hunyt el Rodostóban.

Magyarországon Rákóczihoz hasonlóan nagy népszerűségnek örvendett, 1906-ban őt is újratemették Kassán, hamvait a Szent Erzsébet-székesegyházban helyezték örök nyugalomra családtagjai és bajtársai mellé. Eme történelmi pillanat fontos esemény volt a magyar emberek számára, amiről számos korabeli tudósítás, műtárgy és emléklap maradt fenn.  

A Trianon Múzeum archívumában őrzött képen jól kivehető, hogy a jeles eseményre érdeklődők százai látogattak el, ezzel is tisztelegve a nagy generális előtt. 

Lőcse város makettje

A Trianon Múzeumban található Lőcse város belvárosának hiteles makettje. Első írásos dokumentumok a város 1249-ben említik elsőként, mely jó fekvése és átfogó kereskedelmi kapcsolatai révén, gyorsan növekedett az elmúlt évszázadokban. A XIII. században a Szepességbe beáramló német lakosok által igen fontos gazdasági és kulturális centrummá nőtte ki magát, 1271-től a Szász városszövetség központjává kiáltották ki. 1323-ban szabad királyi város lett, amely már árumegállító joggal is rendelkezett. A reformáció idején a lakosság áttért az evangélikus hitre, amely innovatívan hatott a polgári fejlődésükre, 1630-ban már nyomdával is rendelkeztek. A rekatolizáció időszakában építették meg a város híres gimnáziumát a jezsuiták, melynek a neves csillagász és fizikus Hell Miksa is tanára volt. Görgey Artúr itt rendezte be parancsnokságát a branyiszkói áttörés időszakában.

Legszembetűnőbb nevezetessége a Szent Jakab-templom, amely a történelmi Magyarország egyik legimpozánsabb alkotása. Habár román stílusban kezdték meg építeni a XIII. században, fokozatosan vette fel a gótikus stílusjegyeket. Belső terében látható a világ legmagasabb faoltára, amelyet Lőcsei Pál mester fejezett be 1511-ben. A magyar irodalomban is több mű színhelye Lőcse, a ismertebbek közül kiemelendő Mikszáth Kálmán: Fekete város és Jókai Mór: A lőcsei fehér asszony című regénye.

A város habár évszázadokig cipszer többséggel rendelkezett, ennek ellenére folyamatosan kezdett elszlovákosodni. A tótok számaránya viszont soha nem volt többségben a város falain beül, mivel még mindig jelentős számban éltek itt szászok és magyarok. Trianon után a várost gyorsan elszlovákosították, ennek következtében nem csak a magyarok, de az évszázadokig itt élő cipszerek is szinte nyomtalanul eltűntek.  

Mi marad nekünk? Erdőségek

 

 Az I. világháború, a Károlyi-kormány és a Tanácsköztársaság tevékenysége teljesen visszavetette a dinamikusan fejlődő magyar gazdaságot. A monetáris recessziót csak mélyítette Trianon tragédiája. A békediktátum értelmében le kellett szerelni a hadsereg jelentős részét, súlyos korlátozásokat kellet bevezetni a vasúti közlekedésben, illetve hatalmas jóvátételt kellett fizetni a háború okozta károkért a győztes országoknak. A válságot pedig tovább tetézte, hogy a feldolgozóipar jelentős része Magyarországon maradt, míg a nyersanyagokban gazdag országrészeket át kellett engedni a szomszédos országoknak. Ennek következtében a nemzetgazdaság ereje jelentősen csökkent.

Ezt jól példázza az alábbi ábra is, ami Magyarország erdőállományát mutatja. Nagy-Magyarország területén mintegy 7,5 millió hektáros erdő volt 1920-ban. Trianon következtében erdőségeink mérete 1 millió hektárra zsugorodott. A békediktátum kikötötte, hogy jóvátételként jelentős mennyiségű faállományt kell juttatni a győztes országoknak, ami visszavetette a gazdaság konszolidációját. Amit az ábra nem részletez az az, hogy a Kárpátok vonulatának legértékesebb tűlevelű erdei kerültek idegen kézre, ami minőségibb építőanyag volt a Magyarországon maradt tölgyesekkel és bükkösökkel szemben.

Gyászjelentés - Csehszlovákia

Mint ahogyan a szétdarabolt Magyarország, a mesterségesen és etnikai adatok aláhamisításával létrehozott Csehszlovákia is egy több nemzetiségű országgá vált, ahol az „uralkodó” csehek aránya az összlakosság csupán 51 százalékát tette ki.

Az 1930-as években  a gazdaságilag, politikailag és katonailag megerősödött Németország bejelentette területi igényét szomszédai németek ajkú területeire. Csehszlovákiának a müncheni konferencia értelmében, a színtiszta német lakosú Szudétavidéket át kellett adniuk a Harmadik Birodalomnak. Ezt Nagy-Britannia és Franciaország kényszerűen ugyan, de elismerte. A szétdarabolás az I. Bécsi döntéssel folytatódott, ahol Magyarország visszakapta az elcsatolt Felvidék színtiszta magyar területeit. 1939 márciusában a nácik megszállták a Cseh-medencét is, majd csatlósállamként létrehozták az első független szlovák államot. Kárpátalját Magyarország szerezte meg. Ekkor Csehszlovákia átmenetileg megszűnt. Ezen időszakban számos ilyen, és ehhez hasonló Irredenta gyászlap jelent meg Magyarországon, amely „megsiratta” a falánkságban elhalálozott Csehszlovákiát.

Steyr-Mannlicher (M95) karabély

A Trianon Múzeum egy reprezentatív különlegessége ez az eredeti M95-ös, hivatalos nevén Steyr-Mannlicher M1895-ös gyalogsági ismétlőpuska, melyet 1895-ben tervezett Ferdinand Ritter von Mannlicher, az M88/90-es továbbfejlesztett változataként. Harctéri előnyét az adta, hogy rendkívül precíz, gyorsan újratölthető fegyver volt. A tár öt, 80x5R kaliberű töltény tárolására volt alkalmas. Az utolsó lövés után, az üres tárkeret kiesett a fegyverből, így jelezve az újratöltés szükségét. Egyetlen hátránya az volt, hogy érzékeny volt a sárra, így könnyen koszolódott, rendszeres karbantartást igényelt.

A Császári és Királyi Hadsereg legtöbbet használt gyalogsági fegyvere volt, mintegy 3 millió M95-ös került legyártásra 1895-től 1918-ig Steyrben és Budapesten. Számos módosítása került a harcterekre, az I. világháború során gyakran szereltek rá távcsövet, s váltak a mesterlövészek félelmetes fegyverévé. A haza védelmében ezt a puskát használták Balassagyarmat hős polgárai, Kratochvil Károly Székely Hadosztálya és Prónay Pál Rongyos Gárdája. A II. világháborúban is gyakran feltűnt a magyar, bolgár és olasz hadtesteknél, partizánoknál, s számos ország rendőrségénél.

Irredenta tanszerek

A trianoni békediktátumot követően jelentősen megváltozott a közoktatás mind a csonkaországban, mind az elszakított országrészekben. Magyarországon az ifjú felnövekvő generációk hazafias, keresztény nevelést kaptak. Az oktatás színvonala jelentősen javult, az országban szinte teljesen felszámolták az analfabetizmust. A népfőiskolák és az egyetemek országosan és nemzetközileg is elismert szakemberek tömegét nevelték ki. Mindezen törekvést az ország és a nemzet újraegyesítésének vágya hajtotta. A magyar nebulók Nagy-Magyarországot ábrázoló tűpárnákat, „Nem! Nem! Soha! feliratú tolltartókat használtak, s „Mindent vissza!” ceruzákat forgattak.

Mindezalatt, az országhatáron túl a magyar gyerekek álmodni sem merhettek ilyen relikviákról, mivel azt rögtön elkobozták volna tőlük. Az elcsatolt területeken egy diák örülhetett, ha az általános iskolákban anyanyelvén tanulhatott, mert a magyar nyelvű iskolák jelentős részét megszűntették. A középiskolákban már szinte mindenhol csak az államnyelven folyt az oktatás. Aki pedig magyar nyelven kívánt diplomát szerezni, annak a csonkaországban kellett tanulnia. Így kívánták az új impériumok az ifjúságot asszimilálni, vagy elüldözni.

Az első irredenta tanszerek viszont az 1938 és 1941 között végbement területvisszacsatolásokat követően bekerültek a nebulók iskolatáskáiba, igaz, hogy csak egy rövid időszakra. A Trianon Múzeum külön kiállítótermet szentel a két világháború közötti iskolatörténet tárgyi emlékeinek bemutatására.

Pozsonyi képeslap

Pozsonyt, Szlovákia fővárosát ma 90 százalékban szlovákok lakják. Száz évvel ezelőtt viszont a helyi szlovákok számaránya alig haladta meg a 15 százalékot, ugyanis az 1910-es népszámlálási adatok alapján 42 százaléban német, 41 százaléban pedig magyarok lakták, míg a fennmaradó 2 százalékon a monarchia más népei osztoztak.

Amennyiben a határokat a wilsoni elvek alapján húzták volna meg, és valódi népszavazás dönt a területi hovatartozását illetően, akkor ma Pozsony Magyarország részét képezné, mivel a németek nem kívántak elszakadni az anyaországtól, sőt, hajlandóak lettek volna magyarnak vallani magukat, hogy ne történjen meg az egyesülés Csehszlovákiával.

Ennek ellenére, a várost erőszakkal elcsatolták Trianonban. Eme politikai döntés ellen az össznépi magyarság is tiltakozni kívánt, így számos olyan irredenta alkotás született meg, amely kifejezően szemléltette ezen hibás döntés következményeit. Ilyen a Trianon Múzeum birtokában lévő pozsonyi képeslap is.

Csallóköztől Kárpátaljáig - Kiadvány

Az össznépi magyarság számára nagy dátum volt az 1938-as és 1939-es esztendő. 1938-ban az I. bécsi döntést követően visszatért Felvidék, majd 1939-ben a Magyar Honvédség visszaszerezte Kárpátalját. Magyarországhoz így jelentős területek kerültek vissza, mindemellett az ország politikailag, gazdaságilag és morálisan is megerősödött.

Mindazonáltal elmondható, hogy az ország turisztikailag is önellátóvá vált. Az elragadó magyar városok szépsége a Kárpátok zord vonulatai, medencéjének gyógyhatású termálvizei, erdőkben és vadban gazdag tájai ezrével vonzották a turistákat.

Már csak ebben a két évben számos egyedülálló turisztikai kiadvány jelent meg, amely felhívta a hazai közönséget arra, hogy fedezzék fel hazájuk egzotikus tájegységeit. Sajnos, mára ezen példányokból nem sok maradt fenn. Ezen ritka példányok egyikét őrzi ma a Trianon Múzeum archívuma.

A trianoni békediktátum teljes szövege

Néhány oldal tinta áztatta papírlap, amely majdnem halálra ítélt egy egész nemzetet. 1920. június 4-én Trianonban került aláírásra az a dokumentum, amely minden ma élő magyar sorsára kihatást gyakorolt. Míg a kifosztott és megtizedelt csonkaország lakossága nyögte a „jóvátétel” fizetésének terheit, azalatt az elszakított területek magyarságának egészen más megpróbáltatásokkal kellett szembenéznie.

Az új államhatalmak ugyanis mindent elkövettek annak érdekében, hogy az ezer éve itt élő őslakosokat elüldözzék, vagy asszimilálják. Megkezdődött az anyanyelvi iskolák tömeges bezárása, a földelkobzások, a tömeges elbocsájtások, megfélemlítések, szobordöntések és a kitelepítések, melynek következtében magyarok ezrei hagyták el őseik földjét. Ezzel párhuzamosan idegen telepesek ezreit csábították a Kárpát-medencébe, új földek és jó állások reményében. Ezt jelentette Trianon a magyar nemzet számára.

Eme európai kultúrát megszégyenítő dokumentum teljes szövegének másolata megtalálható és átlapozható a Trianon Múzeum erre a célra létrehozott kiállítótermében.

A Trianon Múzeum zeneszobája

A Trianon Múzeum a teljesség igényével próbálja megidézni a XX. századi magyar irredentizmus megnyilvánulásának minden színterét. A haza egyesítésének gondolata nem csak a politikai közéletben, az úri kaszinók folyosóin volt napirendi téma, hanem a művészet és a kultúra valamennyi műfajában képviseltette magát, így a zenei életben is. Trianon fájdalma ott volt mind a könnyű, mind a komoly zenei életben is. Szinte alig volt olyan előadótér, ahol ne jelent volna meg valamilyen formában Nagy-Magyarország idilli gondolata.

Eme miliőt kívánja megeleveníteni a gyűjtemény zeneszobája, ahol az 1930-as, 1940-es évek zenevilágával ismerkedhet meg a látogató. A vitrinekben található kották gazdag kínálata, a megannyi egyedi és különleges hangszer, az antik dzsentri bútorzat megeleveníti a korszak polgári szalonjainak eleganciáját, s betekintést nyújt egy középosztálybeli „kétszáz pengős” osztály mindennapos életébe is.

A tanácsköztársaság terme

1919. március 20-án érkezett meg a Vix-jegyzék, Károlyi Mihály szorult helyzetbe került, így jobbnak látta, ha a szociáldemokratáknak engedi át a hatalmat. Vezérük, Landler Jenő viszont, Károlyit elárulva, szövetséget kötött a börtönkommunistákkal, akikkel karöltve 1919. március 21-én kikiáltották a tanácsköztársaságot.

Károlyi az újságból tudta meg lemondásának hírét, amelybe kénytelen volt belenyugodni. A tanácsköztársaság viszont nem törődött Magyarország területi integritásával, csupán a világforradalom előmozdításában voltak érdekeltek. A 133 napos proletárdiktatúra alatt, a gazdaság tönkrement, az államapparátus összeomlott, a hadsereg teljesen demoralizálódott. A folyamatos terror, a belső feszültségek, a dilettáns államvezetés óhatatlanul is elősegítette, hogy a románok megszállják és kifosszák Budapestet.

A direktórium legvégzetesebb hibája viszont az volt, hogy diplomatái nem vehettek részt a Párizs környéki béketárgyalásokon, így azokat magyar érdekképviselet nélkül zárták le. Az összeomlás utáni kormányok küldöttei már nem tudtak érvelni a demográfiai és gazdasági elvekre hivatkozva, így hazánk sorsa végzetesen megpecsételődött. Eme sötét korszak tárgyi emlékeit fedezhetjük fel a Trianon Múzeum „Vörös termében”.

Bácskai-induló

A II. világháború időtartama alatt számos katonainduló született. A magyar rádiók a hadiesemények ideje alatt folyamatosan játszották le a szebbnél szebb katonadalokat. Legfőbb célja az volt, hogy a fronton harcoló katonákat megpróbálják lelkesíteni, sokszor a legreménytelenebb pillanatokban is.

Eme alkotások javarészét áthatotta az irredentizmus, az ősi magyar földek visszatérésének idilli gondolata, a hazaszeretet. Habár ezek közül az Erdély Induló volt a legismertebb, kevesen tudják, hogy Bácska visszatérése után is született egy remekmű, mely kétséget kizáróan a korszak egyik legszínvonalasabb katonadala volt.

A művet Kamjonkay István írta Bácska visszafoglalásának alkalmából 1941-ben.

A méltán híressé vált katonadal korabeli kiadása található meg a Trianon Múzeum gyűjteményében.

Karikatúra Franciaországról

Trianon után a magyar szatíra virágkorát élte. A képeslapokon egyre-másra jelentek meg olyan országok allegorikus alakjai, melyek közrejátszottak abban, hogy hazánkkal szemben ilyen súlyos és becstelen döntés szülessen. Ezen rajzokat általában olyan szimbólumok és cselekedetek tarkították, amely félreérthetetlen utalásokat tettek a nézők számára.

A fotón egy nyegle francia sans-culotte minden erejét latba vetve próbálja felfújni a kisgömböc méretűre dagadt, kalácsképű román tisztet, kinek kabátszárán a „Román Birodalom” olvasható. A kép címe: „De mi lesz akkor, ha a Magyar Igazság gombostűje hozzáér?!”

A képet Márton L. rajzolta a Szepes-nyomda megbízásából 1932-ben.

Kassai képeslap

Kassa nagy múltra visszatekintő magyar városát ma 90 százalékban szlovákok lakják. Száz évvel ezelőtt viszont a tótok még jelentéktelen számban éltek itt, ugyanis az 1910-es népszámlálási adatok alapján csak a lakosság kevesebb mint 15 százaléka volt szlovák nemzetiségű, mialatt a magyarság számaránya 75 százaléka volt.

A város etnikai arculatához hozzátartozott a németség is, amely a lakosság 7 százalékát adta. Amennyiben az I. világháború után a határokat a wilsoni elvek alapján húzták volna meg, és valódi népszavazás dönt a területi hovatartozását illetően, akkor a régió egyértelműen Magyarország mellett állt volna ki. Ennek ellenére, a várost erőszakkal elcsatolták Trianonban. Eme politikai döntés ellen az össznépi magyarság is tiltakozni kívánt, így számos olyan irredenta alkotás született meg, amely kifejezően szemléltette ezen hibás döntés következményeit.

Ilyen a Trianon Múzeum birtokában lévő kassai képeslap is.

Első bécsi döntés – Karikatúra

1938 végén megkezdődött Csehszlovákia etnikai alapú felosztása. A Müncheni konferencia értelmében, szeptember 30-án, a többségén németek lakta Szudéta-vidéket a Harmadik Birodalomhoz csatolták, míg 1938. november 2-án visszatértek Magyarországhoz a Felvidék túlnyomó részben magyarok lakta területei. Az esemény a magyar karikatúristákat is megihlette, egymás után jelentek meg a viccesebbnél viccesebb szatírák a történtekről.

A képen egy mogorva cseh népviseletben repülő alakot látunk, amint kényszerítve távozik a Felvidékről. Jobb kezében a sarló és kalapács kommunista szimbólumai láthatóak, míg a bal kezével az elnyomás szimbólumaiba kapaszkodik.  A Felvidéken egy láncaitól megszabadult büszke kurucvitéz áll, aki kijelenti, hogy „Ez a magyarok földje!”.

Az alkotást Miákich Lajos készítette 1938-ban.

Nem akartok többé katonát látni? – Propaganda lap

Az Őszirózsás forradalom után a Károlyi Mihály vezette pacifista kormány rögtön nekilátott a magyar honvédség leszerelésének. Ennek legfőbb támogatója és kivitelezője az alkoholista Linder Béla hadügyminiszter volt. Tőle származik a „Nem akarok többé katonát látni” szállóige is, amelyet illuminált állapotban mondott el 1918. november 2-án a tisztikar jelenlétében. Ígéretéhez híven, a hazatérő magyar katonákat szélnek eresztette, a tiszteket pedig lefokoztatta vagy nyugdíjaztatta, mialatt helyüket hozzá hű bakákkal próbálta pótolni. Tevékenységének köszönhetően, a magyar honvédséget pár hét leforgása alatt lezüllesztette, mialatt a szomszédos országok szinte a semmiből fegyverezték fel hadseregüket. 1918 végére nem maradt olyan hadtest Magyarországon, amely képes lett volna megfékezni a betörő ellenséget, így az országot ellenállás nélkül foglalhatták el a csehek, a szerbek és a románok.

A képen látható propaganda az 1920-as években készült, amely nyíltan megfedi a Károlyi-kormány hibáit, amiért a hadsereget demilitarizálta pont abban a pillanatban, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá.

Irredenta plakátok

A XX. század fontos politikai propagandaeszköze volt a falakra, hirdetőoszlopokra ragasztott nyomdai úton sokszorosított kültéri hirdetmény, hétköznapi nevén a plakát. A plakátok a polgári fejlődés termékei, a nagyvárosi életforma szerves részét képezték.   Kiemelt szerepük a tömegkommunikációs eszközök elterjedésével is megmaradt.

A Trianon Múzeum műtárgyai közé tartozik egy jellegzetes irredenta plakát, a következő nagybetűs felirattal: "Átkozott a kéz mely ezt a békét aláírja"

A szöveg alapjául egy Friedrich István idézet szolgál, aki miniszterelnökként még illúziókba ringatta magát az antant állásponttal kapcsolatban. (az antant egyre gyengül, „feltétlenül letűnőben van”- „a világháborúnak még távolról sincs vége”…) 1920-ban kijelentette: „átkozott az a kéz, amely aláírja a békeszerződést”.

Az egyszerű, de hatásos, egy pillanat alatt befogadható mondaton kívül más tipográfiai elem nem is található a plakáton, kivéve a kiadó adatait: Besskó Károly Plakát Gyár Budapest. ( IX. Rákos u. I. J-10-33)

A plakát semmilyen színnel nem él, monokróm-fekete litográfia.

Nagyon fontos grafikai elem a szövegre tartalmilag és formailag is erősen reagáló fekete Nagy-Magyarország és a belefoglalt papír alapszínű Csonka-Magyarország ábra. A határvonalak göcsörtös, szabálytalan alakja visszaköszön a betűk körvonalainak „remegésén”. Ugyanakkor ellentétek is fokozzák a vizuális hatást: A papírfelület felső harmadát elfoglaló szerves forma éles ellentétben áll a betűk puritán, geometrikus rendjével.

A plakát nem visszamaradt nyomdai példány, hanem közterületről „megmenekített”. Az erősen megsárgult papíron jól látható hajtásnyomok, hátulján a levakarás után megmaradt ragasztó foltok. Szélein kisebb hiányok, szakadások, amit a későbbiekben szépen restauráltak. Pontos mérete: 83,5 x 57,5 cm. A falragaszt feltételezhetően egy járókelő „rekvirálta”, aki emléknek akarta megőrizni a közélet eme tiszavirág-életű termékét.

„Nem! Nem! Soha!” - Postabélyeg

A trianoni békediktátum következményeire a Horthy- korszakban számtalan jelentéktelennek tűnő használati tárgy, hétköznapi tömegcikk is utalt.

Jelen esetben egy 20-as kiadású, viszonylag kisméretű (25x36 mm) postabélyeg protestál a „békemű” ellen, amit az Országos Propaganda Bizottság adott ki. A területi revíziót szolgáló alkotás eredeti változatát Jeges Ernő (1898-1956) festőművész készítette 1918-ban, plakát formátumban. Az ez alapján nyomott bélyeg vörös háttéren fehérrel ábrázolja a széttöretett Magyarországot, alatta, szigorú geometrikus rendben három rövid felkiáltás: „Nem! Nem! Soha!”olvasható.

A „Nem! Nem! Soha!” jelszó már közvetlenül az első világháború után ott virított plakátokon, zászlókon és szórólapok tízezrein. Számtalan nyelvre lefordították és ilyen módon is terjesztették. Leggyakoribb az angol (No, no, never!) a német (Nein, nein, niemals!) és a francia (Non, non, jamais!) változat volt, az olasz, orosz, szlovák, lengyel… stb. mellett.

A „Nem! Nem! Soha!” később a Területvédő Liga hivatalos jelmondata és egy József Attila vers címe, számtalan helyen megjelent legyen szó szoborról, térképről, rajzról, íróeszközről, pecsétről, falvédőről, bélyegről…

A Magyar Királyi posta az 1920-as, 30-as, 40-es években rengeteg, az itt bemutatotthoz hasonló bélyeget adott ki, hozzájárulva a nemzeti emlékezetpolitika aktivizálásához.  Több korabeli egyesület specializálódott tematikus sorozatok kiadására és regisztrálására. (pl.: az 1913 végén megalakult Elma, teljes nevén Első Magyar Alkalmi Bélyeggyűjtők Egyesülete, Sanum Altesse Rt., Magyar Nemzeti Szövetség… stb.)  

Fekete Arcképcsarnok - Vavro Srobár

 A Trianon Múzeum külön kiállítást szentel a trianoni tragédiáért közvetetten vagy közvetve felelős emberek bemutatására. A Fekete Arcképcsarnok című tárlat számos olyan magyar és külföldi politikus fotóját mutatja be, akik mindent elkövettek annak érdekében, hogy Magyarországot pusztulásra ítéljék.

Az egyik ilyen személy Vavro Srobár volt. Eredeti szakmáját tekintve orvos, majd magyarországi radikális szlovák politikus. Pánszláv izgatás miatt az ország valamennyi középiskolájából kizárják, ezért Csehországban érettségizik, ezután orvosi diplomát szerez a Károly Egyetemen, majd visszatér Magyarországra. 1906-ban állam elleni izgatás vádjával egy éves fogházbüntetésre ítélik. A világháború alatt együttműködik a cseh illegális, szeparatista mozgalommal, a Maffiával. 1918. október 28-án Prágában aláírja a csehszlovák függetlenségi nyilatkozatot, majd kinevezik a négy tagból álló ideiglenes „szlovák” kormány vezetőjének. Ebben a minőségében hetvenfős csendőrkülönítmény fedezetével átlépi a magyar határt és 1918. november 6-án, Szakolcán bejelenti a csehszlovák állam megalakulását és a szlovákság ahhoz történő csatlakozását.

Néhány héttel később, amikor a Felvidéket a Károlyi-kormány már gyakorlatilag átengedi a cseheknek, a teljhatalmú szlovák kormány vezetőjeként, 1919. február 4-án Zsolnáról, a magyar-német többségű Pozsonyba teszi át a székhelyét.

Srobár bevonulási ünnepségére a pozsonyi Petőfi-szobrot bedeszkázzák, néhány nappal később az Erzsébet Tudományegyetem működését felfüggesztik, majd február 12-án az „Éjen Magyarországot”-ot skandáló hatalmas létszámú magyar tüntető tömegbe lövetnek, hét halott és huszonhárom súlyos sebesült marad a pozsonyi utcákon.

Lenin-fiú egyenviselete

A Trianon Múzeumban található egy Lenin-fiú ruházat, amely a Tanácsköztársaság kétséget kizáróan legbrutálisabb és legkegyetlenebb terrorkommandójának egyenviselete volt. Ruházatukról könnyen felismerhetőek voltak: bőr lábszárvédőt, nadrágot és dzsekit hordtak, övtáskájukon bajonettet és Steyr M1912-es pisztolyt viseltek. Tányérsapkájukon a halálfejes lobogó díszelgett.

A maguk idejében nem véletlenül vívták ki a lakosság félelmét és gyűlöletét. A Tanácsköztársaság kikiáltása után, a Cserni József vezette csőcselékből szerveződő alakulat eleinte milicista jellegű volt, de egyhamar a Korvin Ottó-féle Belügyi Népbizottság Politikai nyomozóosztálya alá rendelték. Az, immár Szamuely Tibor támogatását is élvező fegyveres hatóság ideológiai célja abban merült ki, hogy a társadalmat akár vérrel is meg kell tisztítani az antikommunista elemtől.

A fővárosban rendszeresen tartottak „rekviálásokat” ahol válogatás nélkül emberek házainak tucatjait fosztották ki önös és pártpolitikai érdekből. Palettájukon volt a túszejtés is, ahol módosabb családok tagjait a „prevenció” nevében raboltak el váltságdíj fejében. Nem riadtak vissza a politikai gyilkosságoktól és a kínzásoktól sem! Előszeretettel ütöttek rajta polgári negyedeken ahonnan találomra öltek és kínoztak meg embereket.

A Lenin-fiúk vidéken voltak a „leghatékonyabbak”. A halálvonatok a városokat és a falvakat végigjárva gyilkolták és rabolták a háborúban kimerült lakosságot. A gyanúsnak vélt elemeket, rögtönítélőszék elé állították a tárgyalás vajmi kevés látszatával, ami legtöbbször kínhalállal végződött. Az egyházi eseményeket gyakorta gránátokkal kergették szét, míg agitátoraik fennen hirdették a templomok mozivá alakításának és a nők kollektivizálásának kommunista utópiájának előnyeit.  

A 133 napos terror bukásához nagyban hozzájárultak a Tanácsköztársaság belső gyengeségei is, amelyet részint a Lenin-fiúk dekadens és embertelen viselkedése is előidézett. A fehérterror időszakában többségüket elfogták és a népharag igazságot szolgáltatott rajtuk. A bolsevik vezetők közül Cserni Józsefet és Korvin Ottót halálra ítélték, míg Samuely Tibor elfogásakor lett öngyilkos. Kun Béla és Pogány József külföldre szöktek, míg Rákosi Mátyás évtizedekre börtönbe került.

A várpalotai Trianon-emlékmű

Várpalotán, a Trianon Múzeummal szemben található a haza fájdalmának egyik szabadtéri műemléke, mely a magyarság területvesztésének tragédiáját kívánja szimbolizálni.

A kőtörmelék már önmagában is kifejező szimbólum, melyen egy Nagy-Magyarországot ábrázoló gránitlap kapott helyet. A sírkövön a „Népek Krisztusa Magyarország 1920 2004” olvasható. Mögötte egy hatalmas fából készült kereszt pillantható meg, amely egyértelműen ki kívánja fejezni, hogy hazánkat száz esztendővel ezelőtt halálra ítélték. A 2004 dátum a gyűjtemény alapításának éve, ugyanis ünnepélyes keretek között ekkor lelt otthonra a Zichy-Waldstein kastélyban az ország legelső, Trianon kutatásával foglalkozó szakmúzeum.

Azóta minden évben a műemlék fontos események színhelye, ugyanis itt tartja meg díszes keretek között a nemzeti összetartozás napját a Trianon Múzeum.

Fekete Arcképcsarnok - Georges Benjamin Clemenceau

A Trianon Múzeum külön kiállítást szentel a trianoni tragédiáért közvetetten vagy közvetve felelős emberek bemutatására. A Fekete Arcképcsarnok című tárlat számos olyan magyar és külföldi politikus fotóját mutatja be, akik mindent elkövettek annak érdekében, hogy a Magyarországot pusztulásra ítéljék.

Az egyik ilyen személy Georges Benjamin Clemenceau. Az első világháború alatt belügyminiszter, majd 1917-től Franciaország miniszterelnöke. Az általa képviselt kíméletlen politikai stílus és gyakorlat, a körülmények kedvező alakulása miatt, a közép-európai rendezés hegemón pozícióban lévő alakítója. Elképzeléseinek fókuszában ekkor szinte kizárólag az európai német vezető szerep végleges megtörése és Franciaország világhatalmi küldetésének helyreállítása áll. Politikájában mindent ennek rendel alá: nemzeti önrendelkezést, hagyományt, európaiságot, jogot, demokráciát, gazdasági ésszerűséget. Clemenceau néhány hónap alatt a francia hatalmi érdekek függelékévé zülleszti egész Közép-Európát. A háború utáni – az adott állapotukban nem fenntartható – közép-európai viszonyok kialakításának legfontosabb, legnagyobb befolyással rendelkező politikusa, a Magyarországgal szemben elkövetett történelmi bűnök kiemelkedő felelőse.

Murgács Kálmán kottafüzete

Murgács Kálmán életútjáról  ugyan kevés adat áll rendelkezésünkre,  de emlékét nótáiban és  irredenta dalaiban máig őrizzük. Hagyatékából sok kottát és egyéb írásos emléket őriz a Trianon Múzeum. Ezek közül egy kottafüzetet kerül most bemutatásra.

A borítólap nélküli füzet 6 lapból áll és 5 db kétoldalas kottát tartalmaz (Jegenyefák-négykezes, Mindig mondtam, Hosszúlábú gólya, Szőke Tisza, Molnár csárdás). A kottákat (mindegyik csárdás) és a jegyzetet ceruzával írta Murgács. A 10 használatban lévő oldal mindegyikét aláírta a szerző.
1932 decemberében jelent meg Murgács Ötödik Nótáskönyve - a kottafüzetben található dalok ekkor jelentek meg nyomtatásban. A korabeli sajtó így ír a könyvről:  „…ének és zongorára irt pattogó csárdások, bájos melódiájú hallgatók… zeneirodalmunk újabb gyöngyszemei. A dallamok szárnyaló ereje, szöveg gondos megválogatása, egyszóval a dalszerzés mesteri technikája jellemzi ezeket az újabb Murgács dalokat is.”

Murgács Kálmánnak, hagyatékának legszebb darabjaival állít emléket a Trianon Múzeum „Irredenta dalok és zenekarok a két világháború közötti Magyarországon” című kiállításában.

Fekete Arcképcsarnok - Milan Hodža

A Trianon Múzeum külön kiállítást szentel a trianoni tragédiáért közvetetten vagy közvetve felelős emberek bemutatására. A Fekete Arcképcsarnok című tárlat számos olyan magyar és külföldi politikus fotóját mutatja be, akik mindent elkövettek annak érdekében, hogy a Magyarországot pusztulásra ítéljék.

Az egyik ilyen személy Milan Hodza. Aktivista álláspontot képviselő, vezető magyarországi szlovák politikus a századelőn. 1905 és 1910 között a magyar országgyűlés képviselője, a nem magyar honatyákat összefogó Nemzetiségi Klub kezdeményezője. 1918. október 30-án magyar állampolgárként, közreműködik a szlovák elszakadást megalapozó túrócszentmártoni nyilatkozat megszövegezésében.

1918 novemberében és decemberében ő tárgyal Budapesten a szlovák-magyar demarkációs vonalról, majd állapodik meg Bartha Albert hadügyminiszterrel a szlovák-magyar etnikai határt nagyjából tükröző területi feltételekről. A megállapodásokat sem ő, sem a prágai kormány nem tarja be, a tárgyalások egyetlen célja a taktikai időnyerés, ameddig a katonai és politikai feltételek létrejönnek az általuk kiszemelt észak magyarországi területek teljes megszállására.

1919-től a csehszlovák területek egységesítéséért felelős minisztérium vezetőjeként, a magyar jelenlét és nemzeti egyenjogúság egyik legelszántabb ellenfele.

Rákosszentmihályi emlékkönyv

Egy hazai gyűjtőtől vásárolt a múzeum egy kis barna bőrborítású könyvecskét. Borítóján dombornyomott kép van: tóparti lugast ábrázol virágokkal, angyalkával. A kb. 18x12 cm es könyv lapjainak széle valamikor aranyozott volt, a festés mára jócskán megkopott.

Keletkezési idejét sejteti az első lapon olvasható Magyar Hiszekegy, továbblapozva kiderül, hogy Rákosszentmihályon 1929. december 1-én Emlékkönyvként kapta ajándékba „Nagyságos Farkas Sándor úr” 3 éves elnökségének tiszteletére a Jókai kör 31 tagjától, akik mindannyian aláírták a könyvecskét. Ahogy a kor irodalmi társaságaira jellemző volt, feltehetően a rákosszentmihályi Jókai kör is a Jókai-kultusz ápolására jöhetett létre, illetve igyekezett elevenebbé tenni a település szellemi életét.

(Az emlékkönyvírás története közel fél évezreden át követhető nyomon Európa-szerte. A kifejezést már a 13. században is használták, ezek az albumok rendelésre készültek; antik szerzők műveit, Bibliai idézeteket másoltak bele hivatásos mesteremberek. A szokást átvették a vándorlókereskedők és így juthatott el a polgárság körébe. A polgári emlékkönyv a 18. századra elterjedt, de virágkorát 19. századi szentimentalizmus, illetve a biedermeier korban élte. Az emlékkönyv családi tárggyá, az intim családi szféra és a társaság tagjai közötti kommunikáció sajátos eszközévé vált. Az I. Világháború után funkciója megváltozott és a bejegyzésekben az összetartozás kifejezésre került előtérbe és beépült a paraszti kultúrába is. A század közepére tömeges elterjedésével az emlékkönyv használata elmozdult társadalmi szinten, az emlékversek veszítettek komolyságukból és inkább a gyermekfolklór területére vonult vissza.)

Farkas Sándor Emlékkönyvében 14 emlékbejegyzés kapott helyet köztük a Jókai kör címere, egy novella, versek és néhány rajzos emlék. Az egész könyvecskét áthatja a tisztelet és a szeretet.

Az egyik „Nagyságos Farkas Sándor Úrnak” címzett vers köszönetet mond a tanáruknak Trianon-ellenes eszmei tanításaiért. A kis költemény felett a zöld Magyarország térképet pirosan öleli körül Nagy-Magyarország.

Az emlékkönyv utolsó lapjainak egyikén Libellus verlag 4-es levélzáró bélyegív ragadt. Hogy miként kerülhetett oda ez már a múlt titka marad.

A kitelepített család szobra

 

A Trianon Múzeum legelső termében pillanthatjuk meg a Vagonlakók című kiállítást. Az itt található szoba bemutatja azon családok viszontagságos életét, akik Trianon miatt arra kényszerültek, hogy elhagyják szülőföldjüket. Az új határokon átkelve, kisemmizve, megalázva és nyomorogva érkeztek meg a megcsonkított ország nyomortelepeire, ahol alkalmi munkákból tengődve, s járványoktól sújtva kellett marhavagonokban élniük hosszú éveken át.

A vagonba lépve eme apró szobrot pillanthatjuk meg, mely méretei ellenére rögtön felhívja magára a figyelmet. A többi kiállítási tárggyal ellentétben, ez a kis remekmű nem egy vagonlakó családé volt, hanem egy képzőművészeti emlékmű, mely a szobrászat eszközeivel kívánja bemutatni egy család akkor átélt fájdalmát. A família arcán szinte tapintható a kimerültség, a bizonytalanság, a fájdalom, a szomorúság, mely vele együtt áthatja az egész alkotás kompozícióját. Mind a gyermek, mind az asszony megnyugvást keres a férfi arcán, kinek tekintetén egyértelműen kivehetők a gondterheltség és reményvesztettség jelei. Az alkotás feltehetően az 1920-as évek második felében készült.

Árpád vezér ajándéktárgy

A két világháború között a nemzet szívében igen erősen élt a megcsonkított haza újraegyesülésének vágya. Nem volt olyan magyar társadalmi, vallási, etnikai vagy politikai csoport a Kárpát-medencében, amely ne törekedett volna békésen vagy fegyveresen, részlegesen, vagy teljesen visszaszerezni hazája ősi területeit. Trianon fájdalma összekovácsolt egy nemzetet, melynek kihatásaként a magyar kultúra az 1920-as évektől kezdve reneszánszát élte. A népies elemek, az ősi magyar szimbólumok, rítusok, hősök, hagyományok kultusza áthatotta a hazai művészvilágot. Az irredentizmus megjelent a költészetben, a színházakban, a mozikban, az öltözködésben, a szobrászatban, s természetesen a hétköznapok tárgyi emlékeiben is. A Trianon Múzeum külön kiállítást szentel eme relikviáknak, amelynek segítségével betekintést nyerhetünk a korszak embereinek mentalitásvilágába.

Az egyik ilyen tárgy az Árpád vezér alakját szimbolizáló bronzöntvény. A szobrocska fa talpazata Nagy-Magyarországot formázza, melynek mértani középpontjában a nagy hadvezér alakja foglal helyet. Mint ismeretes, Árpád fegyverrel hódította el és védte meg az új magyar hont, s most mégis csípőre tett kézzel, méltatlankodva áll, mialatt mérgesen tekint az ország eltékozolt keleti felére, korholva ezzel utódait. A tárgy létrejötte az 1930-as évekre datálható.  

Fekete Arcképcsarnok - Tomáš Garrigue Masaryk

A Trianon Múzeum külön kiállítást szentel a trianoni tragédiáért közvetetten vagy közvetve felelős emberek bemutatására. A Fekete Arcképcsarnok című tárlat számos olyan magyar és külföldi politikus fotóját mutatja be, akik mindent elkövettek annak érdekében, hogy a Magyarországot pusztulásra ítéljék.

Az egyik ilyen személy Tomáš Garrigue Masaryk. Egyetemi tanár, a Monarchia birodalmi gyűlésének képviselője, majd 1918-ban Csehszlovákia első elnöke. A világháború kitörése után elhagyja a Monarchia területét és élére áll a cseh emigrációnak. Szabályosan kiállított osztrák útlevéllel megkezdi európai agitációját, melynek két sarokpontja, Ausztria-Magyarország szétzúzása és egy új (csehszlovák vezetésű) Közép-Európa létrehozása. Ekkoriban kapcsolatba kerül valamennyi a Monarchia felbomlásában és a dualista Magyarország meggyengítésében érdekelt politikai és hatósági szereplővel.

Ennek az új, átalakított Közép-Európának néhány évig Masaryk a legfőbb filozófusa és tekintélye. Kiváló kapcsolatokat alakít ki Wilson amerikai elnökkel, akire elképzelései mély benyomást tesznek. Megszervezi az oroszországi csehszlovák légiót, amelynek léte a háború végén döntő tényező a francia politikai támogatás megnyerésében.

A közép-európai rendezés Magyarország kárára történő megvalósításának vezető ideológusa és egyik legfontosabb kivitelezője.

Pethő Sándor: Világostól Trianonig - Könyv

A Múzeum könyvtárának egyik ékessége a Világostól Trianonig címet viselő, Pethő Sándor által írt történelemkönyv. Ha a könyv tartalomjegyzékét elolvassuk, akkor láthatjuk, hogy a könyv a magyar történelmet Szent István államalapító királyunktól kezdve a trianoni békediktátumig, illetőleg a ránk kényszerített béke kötelezettségeit és annak hatásait bezárólag tárgyalja.

A könyv fekete vászonkötéssel borított, 324 oldalas mű, amelynek a keményfedeles előlapján olvasható a cím, Világostól Trianonig, illetőleg az alcím, A mai Magyarország kialakulásának története. A címek alatt az előlapon a Magyar Királyság ábrázolása látható aranyozott bevonattal. A könyvet Budapesten az Enciklopédia Rt. adta ki, amelyből az 1925-ös III. kiadás található meg a Trianon Múzeum könyvtárában. A könyvet a már említett Pethő Sándor történész, publicista, legitimista gondolkodó, a Magyar Nemzet újság alapítója írta meg.

Porcelán magyar legény

A két világháború között a nemzet szívében igen erősen élt a megcsonkított haza újraegyesülésének vágya. Nem volt olyan magyar társadalmi, vallási, etnikai vagy politikai csoport a Kárpát-medencében, amely ne törekedett volna békésen vagy fegyveresen, részlegesen vagy teljesen visszaszerezni hazája ősi területeit. Trianon fájdalma összekovácsolt egy nemzetet, melynek kihatásaként a magyar kultúra az 1920-as évektől kezdve reneszánszát élte. A népies elemek, az ősi magyar szimbólumok, rítusok, hősök, hagyományok kultusza áthatotta a hazai művészvilágot. Az irredentizmus megjelent a költészetben, a színházakban, a mozikban, az öltözködésben, a szobrászatban, s természetesen a hétköznapok tárgyi emlékeiben is. A Trianon Múzeum külön kiállítást szentel eme relikviáknak, amelynek segítségével betekintést nyerhetünk a korszak embereinek mentalitásvilágába.

Az egyik ilyen tárgyunk egy porcelán legény, mely a XX. század első felében készült. Mellénye főként piros árnyalatokat használ, míg bőgatyája fehér textil, ami a trikolor színeinek kontrasztja. A viselete is egyértelműen magyaros vonásokat takar, valószínűsíthető, hogy az Alföld lakóinak paraszti öltözetéről mintázták. A figura ökölbe szorított kézzel, dühösen áll a Nagy-Magyarországot ábrázoló talpazaton. A mesterien megmunkált és kifejező ajándéktárgy a magyar paraszti virtust szimbolizálja, mely nem kívánja felvenni az áldozat szerepét.

Nagy-Magyarország Menyország tükör

A két világháború között a nemzet szívében igen erősen élt a megcsonkított haza újraegyesülésének vágya. Nem volt olyan magyar társadalmi, vallási, etnikai vagy politikai csoport a Kárpát-medencében, amely ne törekedett volna békésen vagy fegyveresen, részlegesen vagy teljesen visszaszerezni hazája ősi területeit. Trianon fájdalma összekovácsolt egy nemzetet, melynek kihatásaként a magyar kultúra az 1920-as évektől kezdve reneszánszát élte. A népies elemek, az ősi magyar szimbólumok, rítusok, hősök, hagyományok kultusza áthatotta a hazai művészvilágot. Az irredentizmus megjelent a költészetben, a színházakban, a mozikban, az öltözködésben, a szobrászatban, s természetesen a hétköznapok tárgyi emlékeiben is. A Trianon Múzeum külön kiállítást szentel eme relikviáknak, amelynek segítségével betekintést nyerhetünk a korszak embereinek mentalitásvilágába.

Az egyik ilyen tárgyunk egy tükör, mely a XX. század első felében készült. A fakereten Nagy-Magyarország tökéletesen kifaragott kontúrjai rajzolódnak ki. A szimbólumot a „Nagy-Magyarország Menyország” felirat öleli körül. A tükörben a két világháború közötti Magyarország paraszti világa elevenedik meg szemünk előtt. A terem a Trianon Múzeum földszintjén található, amely autentikusan kívánja szemléltetni a paraszti világ használati tárgyait.

Trianon áldozatának szobra

A Trianon Múzeumban található eme felkavaró műremek, mely a Fekete Arcképcsarnok című kiállítás része. Az alkotás bronzból készült, talpazata terméskő. A képen látható emberalak a megcsonkított Magyarország szimbóluma. A láb, a karok hiánya a magatehetetlenség, a kiszolgáltatottság allegóriája. Habár a férfi teste erősnek mutatkozik, mégsem tudja magát ellátni, így tehetetlenül ülésre kényszerül, míg arca leplezetlen fájdalommal tekint ránk.

A Kárpát-medence egy tökéletes földrajzi egység, amely sok tekintetben képes volt ellátni önmagát. Gazdag ásványkincsei, jó termőföldje, vizekben gazdag vidékei és a rajta kiépített jó infrastruktúra következtében az ország már a világ gazdasági élvonalához tartozott. Az új határok meghúzásával a fejlődés megtorpant. Magyarország elvesztette bányáit, erdeit és nagyvárosainak jelentős részét, a vasútvonalairól nem is beszélve. Ennek következtében agrárország lettünk, mely számos tekintetben ki volt szolgáltatva ellenséges szomszédainak.  Ezt szimbolizálja ez a szobor.

Fekete Arcképcsarnok - Edvard Beneš

A Trianon Múzeum külön kiállítást szentel a trianoni tragédiáért közvetetten vagy közvetve felelős emberek bemutatására. A Fekete Arcképcsarnok című tárlat számos olyan magyar és külföldi politikus fotóját mutatja be, akik mindent elkövettek annak érdekében, hogy a Magyarországot pusztulásra ítéljék.

Az egyik ilyen személy Edvard Beneš volt. Az első világháború alatt Maffia néven államellenes csoportot szervez, majd külföldre menekülését követően a cseh emigráció legfontosabb alakja. Létrehozza a csehszlovák nemzeti tanácsot és a csehszlovák légiót, majd sikerül elérnie, hogy 1918-ban a legfontosabb antant hatalmak a nemzeti tanácsot hadviselő félként, tulajdonképpen csehszlovák emigrációs kormányként ismerjék el. A csehek és szlovákok „csehszlovákokként” történő történelmi értelmezésére vonatkozó hazug politikai konstrukció megalkotója és legelszántabb propagandistája, így 1918-1919-ben a „csehszlovákizmus” a nyugati „történelmi jogoknak” a legfőbb történelmi érve.

Az 1919-ben összeülő Békekonferencián külügyminiszterként képviseli a csehszlovák kormányt és ismerteti a csehszlovák igényeket. Egyoldalú, szemérmetlenül meghamisított adatokkal operáló fellépésével nagyban járult hozzá a nyugati közvélemény megtévesztéséhez, a Békekonferencia színvonalának lezüllesztéséhez és a Magyarországról kialakított torzkép elfogadtatásához.

Az első világháborút követő rendezés legbefolyásosabb közép-európai szereplőjeként kiemelkedő felelősséget visel a versailles-i békerendszer megalkotásában és a történelmi Magyarország szétszakításában

Tordasi dísztányér

A két világháború között a nemzet szívében igen erősen élt a megcsonkított haza újraegyesülésének vágya. Nem volt olyan magyar társadalmi, vallási, etnikai vagy politikai csoport a Kárpát-medencében, amely ne törekedett volna békésen vagy fegyveresen, részlegesen vagy teljesen visszaszerezni hazája ősi területeit. Trianon fájdalma összekovácsolt egy nemzetet, melynek kihatásaként a magyar kultúra az 1920-as évektől kezdve reneszánszát élte. A népies elemek, az ősi magyar szimbólumok, rítusok, hősök, hagyományok kultusza áthatotta a hazai művészvilágot. Az irredentizmus megjelent a költészetben, a színházakban, a mozikban, az öltözködésben, a szobrászatban, s természetesen a hétköznapok tárgyi emlékeiben is. A Trianon Múzeum külön kiállítást szentel eme relikviáknak, amelynek segítségével betekintést nyerhetünk a korszak embereinek mentalitásvilágába.

A múzeum egyik ilyen tárgya a képen látható tordasi dísztányér. Az apró, mintegy húsz centiméteres átmérőjű tányérocska bronzból készült, valószínűleg a század első felében. Méretei ellenére rendkívül részletgazdagon van megmunkálva. Belső része Nagy-Magyarországot ábrázolja, amin már be vannak jelölve a csonka határok. Jól látható, hogy a megyék határai még a Trianon előtti közigazgatási körzeteket mutatják. Az ország felett látható a Magyar Hiszekegy mottója magyarul, alatta pedig angol nyelven. A tárgy alján pillantható meg a Szent Korona országainak címere a két angyallal. A dísztányér szegélyét az elszakított hatvanárom vármegye címere gazdagítja. 

Fülek visszatért hamutálca

A két világháború között a nemzet szívében igen erősen élt a megcsonkított haza újraegyesülésének vágya. Nem volt olyan magyar társadalmi, vallási, etnikai vagy politikai csoport a Kárpát-medencében, amely ne törekedett volna békésen vagy fegyveresen, részlegesen vagy teljesen visszaszerezni hazája ősi területeit. Trianon fájdalma összekovácsolt egy nemzetet, melynek kihatásaként a magyar kultúra az 1920-as évektől kezdve reneszánszát élte. A népies elemek, az ősi magyar szimbólumok, rítusok, hősök, hagyományok kultusza áthatotta a hazai művészvilágot. Az irredentizmus megjelent a költészetben, a színházakban, a mozikban, az öltözködésben, a szobrászatban, s természetesen a hétköznapok tárgyi emlékeiben is. A Trianon Múzeum külön kiállítást szentel eme relikviáknak, amelynek segítségével betekintést nyerhetünk a korszak embereinek mentalitásvilágába.

Az egyik ilyen tárgyunk egy piros hamutálca. Előlapján jól olvasható a „Fülek visszatért” felirat. A rajta található dátum az I. bécsi döntésre utal, amikoris a többségében magyarok lakta nógrádi település visszatért az anyaországhoz. Ekkor a magyar hadsereg érkezését minden visszacsatolt területen hatalmas lelkesedéssel fogadták. a városok polgárai virágözönnel és ünnepségekkel várták az érkező katonákat. A tárgy eme korszak felejthetetlen mementója, amely feltehetően Fülek városában készülhetett, még Kárpátalja visszatérése előtt.

Mi marad nekünk? Vasbányászat

Az I. világháború, a Károlyi-kormány és a Tanácsköztársaság tevékenysége teljesen visszavetette a dinamikusan fejlődő magyar gazdaságot. A monetáris recessziót csak mélyítette Trianon tragédiája. A békediktátum értelmében le kellett szerelni a hadsereg jelentős részét, súlyos korlátozásokat kellet bevezetni a vasúti közlekedésben, illetve hatalmas jóvátételt kellett fizetni a háború okozta károkért a győztes országoknak. A válságot pedig tovább tetézte, hogy a feldolgozóipar jelentős része Magyarországon maradt, míg a nyersanyagokban gazdag országrészeket át kellett engedni a szomszédos országoknak. Ennek következtében a nemzetgazdaság ereje jelentősen csökkent.

Az egyik legnagyobb hanyatlás a vaskohászatban következett be. A dualizmus korában tőkeerős iparivállalatok alakultak meg a szénlelőhelyek mentén, mialatt a vasércet a Kárpátok lánchegységei adták. Trianon következtében számos vas- és acélipari körzetet elcsatoltak, így csupán a Diósgyőri Vasgyár és a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. maradt Magyarország területén. Habár kétségtelenül ezek voltak a monarchia legnagyobb nehézipari vállalatai, ennek ellenére a gyárak igen nehéz helyzetbe kerültek, ugyanis Rudabánya kivételével az összes vasbánya az országhatár másik oldalára került, a csehek pedig óriási vámot vetettek ki az ércexportra. Ennek következtében az igen ígéretesen induló magyar vaskohászat lassú hanyatlásnak indult.  

In memoriam Balassagyarmat

Az I. világháború után, gyorsan és szisztematikusan megindult Magyarország feldarabolása. Mialatt a Károlyi-kormány képtelen volt megvédeni az ország területi integritását, azalatt a csehek, románok és szerbek szinte a semmiből szervezték újjá hadseregüket, s ellenállás nélkül szállták meg hazánkat. Szabályos versenyfutás kezdődött el részükről, hogy minél több, minél értékesebb területeket tudjanak megszállni, amelyet az antant számára már annektált területként akartak felmutatni.

Ellenben nem minden országrész és nem minden város akarta megadni magát önként. Balassagyarmat polgárai szembementek a megszálló cseh alakulatokkal, és hatalmas áldozatok árán megfutamodásra késztették őket. Ezen cselekedetükért cserébe a város megkapta a „Civitas Fortissima” azaz a legbátrabb város kitüntetést. Bátor helytállásuknak köszönhetően, Balassagyarmat ma nem Szlovákia része. A Trianon Múzeumban az „In memoriam” azaz „Emlékezetünkben” című tábla őrzi eme hősi pillanat fontosságát.

Nagy-Magyarország karácsonyfadísz

A két világháború között a nemzet szívében igen erősen élt a megcsonkított haza újraegyesülésének vágya. Nem volt olyan magyar társadalmi, vallási, etnikai vagy politikai csoport a Kárpát-medencében, amely ne törekedett volna békésen vagy fegyveresen, részlegesen vagy teljesen visszaszerezni hazája ősi területeit. Trianon fájdalma összekovácsolt egy nemzetet, melynek kihatásaként a magyar kultúra az 1920-as évektől kezdve reneszánszát élte. A népies elemek, az ősi magyar szimbólumok, rítusok, hősök, hagyományok kultusza áthatotta a hazai művészvilágot. Az irredentizmus megjelent a költészetben, a színházakban, a mozikban, az öltözködésben, a szobrászatban, s természetesen a hétköznapok tárgyi emlékeiben is. A Trianon Múzeum külön kiállítást szentel eme relikviáknak, amelynek segítségével betekintést nyerhetünk a korszak embereinek mentalitásvilágába.

A múzeum egyik tárgya egy karácsonyi emlék, melyet valószínűleg gyermekeknek készítettek gipszből, házilag. A Nagy-Magyarországot alakú medál közepén a Bibliából jól ismert jelenet pillanthatunk meg a Megváltó születéséről. A képecske mértani közepén az újszülött Jézus Krisztus látható a jászolban. Háta mögött Szűz Mária látható, vele szemben pedig Szent József. Körülöttük a napkeleti bölcsek és a pásztorok foglalnak helyet, kiknek tekintete az újszülöttre szegeződik. Szűz Mária és Jézus előtt Szent István király térdepel, amint oltalmába ajánlja neki a koronát. Az ilyen és ehhez hasonló ajándéktárgyak a XX. század elején kézről kézre jártak a családoknál. Általában a karácsonyfák és az ablakok ékesítették szenteste.

Irredenta karácsonyi képeslapok

1920 után a terület- és nemzetvesztés fájdalma áthatotta az egész magyar nemzetet. Trianon fájdalma ott volt a kultúrában, a művészetekben, az iskolákban és a jeles ünnepnapokon is. Szinte minden magyar ember imájába belefogalmazódott Magyarország feltámadása. Nagy-Magyarország újraegyesülésének eszményi gondolatát még a fontosabb egyházi ünnepeken sem mellőzték. Így volt ez Szent Miklós napján, illetve Megváltónk születésnapján is.

Családok ezrei adták fel postán jókívánságaikat barátaiknak, rokonaiknak, akiket határok választottak el tőlük, hogy némi reményt juttassanak el otthonaikba. A képeslapokat általában zárt borítékokban kellett eljuttatniuk, mivel az idegen cenzúra szigorúan tiltotta minden magyar irredenta tárgy behozatalát az új impériumok területére. A Trianon Múzeum számos ilyen relikviát őriz ma gyűjteményében.